2014. február 3., hétfő

Villon elveszettnek hitt – se nem kicsi, se nem nagy – Testamentuma, melyben a bor is megemlíttetik  

A kétezertizenkettedik évben
 kezemben borral telt pohár 
az életen elmélkedtem éppen,
az életen, mely könnyen tovaszáll,
s füstként elillan, mikor a halál
végleg becsukja a kaput;
egy kocsmapultnál ránk talál,
s rút koporsó hasába dug.

És úgy döntöttem, én, a bűnös,
meggyónom minden vétkemet,
mielőtt elnyelne a ’hűvös’
 szívem e tényre megremeg ,
immár szorongva élhetek,
hogy egy durván ácsolt koporsó
magába zárja testemet,
mint pinceászkát üres hordó.

Ezért hát végrendelkezem
e pincében, tollam mártva borba,
 s higgyétek el, reszket a kezem,
míg leírom mindezt szépen sorba:
Esküszöm én élőre, holtra,
nincs semmi kincsem, vagyonom,
ép ésszel, meg nem háborodva
írom a testamentumom.

Rég megivott boroknak gyöngyét,
rosszlányok, mind rátok hagyom,
szekszárdi szőlőskertek göröngyét,
újgazdag, eléd rugdosom,
s ki tőkék közt lopva oson
 csavargó, tolvaj, víg mihaszna ,
álmomban megajándékozom
egy hektó borral: mind megissza.


Átfújt a szél rongyaimon,
szakadtan indultam vásárba,
ámde egy bőkezű rokon
pénzt adott rendes, jó ruhára.
Mit ad Isten?! Lement az ára,
lement bizony  a torkomon,
be se néztem a bordélyházba,
alig álltam a lábamon.

Borom zamata, bukéja
e gáláns rokoné legyen,
fogja őt körül nők karéja,
s ha bóklászik szőlőskerteken,
gazda ne rúgja ülepen.
Örök időkig szálljon rája
jókedvem, amely eleven,
üde derűvel felruházza.

E részt, mely itt következik,
hagyom a sok jó cimborára,
aki a borra esküszik;
szőlő levével telt kupára.
Higgyétek el, úgy szól a fáma,
a Bibliában is ott a bor,
Krisztus vére kerül a szádba,
két szín alatt, ha áldozol.

A nagy görög, Hippokratész
borral számos sebet kezelt,
bizonyította sok ítész,
hogy benne igaz írra lelt.
Torkom is fájva énekelt,
míg sebét borral nem locsoltam,
de hogy gígám jól beszeszelt,
a magas cét az égig nyomtam.

Hős római, a dicső Cézár
császári rendeletbe adta:
másfél liter bort osszanak már
katonáinak egynaponta.
Sok legionárius beszopta,
attól lett merész, büszke, bátor,
a világot meghódította 
és így lett Cézár imperátor.

Julius parancsát követve
bort iszom én is, bort örökké,
pennámból rozé foly’ szövegbe.
Borból lettünk, nem válunk sörré!
Pálinkáját ki elém lökné,
pofon ütném, hogy hanyatt esne,
függőleges nem lenne többé,
nem vágyna több égetett szeszre.

Én a hegy levét, azt dicsérem,
mit Noé csinált az Araráton,
legyen bár vörös, mint a vérem,
áttetsző, akár nyál a számon,
fényes, mint pityke a dolmányon,
vagy halovány, rózsaszín, édes,
mint szűz csiklója, mit, barátom,
férfinyelv először érez.

A sörtől álmos lesz az ember,
a pálinkától beb…..ik,
a bor, az megtölt értelemmel,
és bölcselkedhetsz hajnalig.
A borban szerelem lakik,
nők három ajka ettől lángol,
tüze elér a farkadig,
és nyughatatlanul ficánkol.

Kérlek, jó felebarátom,
áldozz hát a bor istenének,
kezed tartsd teli kupádon,
ismerd belsejét a pincének,
szádról folyjon az édes ének,
s szádon át gyomrod bugyrába le
a jó bor! Töltsön el téged
homéri derűvel a hegy leve!

Item, megmondom én a frankót,
ha bevisznek egy ispotályba,
kerülj híg lőrét, olcsó vinkót,
a rossz seprőt hagyd a csudába!
Szalaszd a doktort, vigye lába,
hozzon vörös-fehér-rozé triót,
de ne ömlessze át vénádba,
szádba adja az infúziót!

S ne alázza meg hitvány vízzel,
a víz a bornak rontás, átok,
bízza csak rám: én könnyű szívvel
színbortól fröccsöt pisálok,
kacagnak is az örömlányok,
kéjtől visító kis dögök,
a bor megoldja édes szájok,
s bortól nyelvem is jól pörög.

Ki lányénál szőlő fürtjeit
szebben becézi, simogatja,
ki palack vérét venni segít,
poharamat testálom arra.
Remélem, felönt a garatra,
és kettőt lát majd egy helyett,
Bacchus italát magasztalja,
s kancsófenékre vet szemet.

Dugóm s húzója arra szálljon,
ki dugni nemcsak pénzt szokott,
palackot, hordót ne számláljon,
ölében üljön két kokott,
kiktől nedves csókot lopott,
szürcsölt ínyükről édes nyálat,
ahogy részeg darázs szokott
nektárt aljáról a pohárnak.

Ki absztinens vagy bornemissza,
arra dohos pinceszagot
hagyok, s kívánom, okádja vissza
a sok löttyöt, mit megivott.
S mert balek volt, be nem szívott,
legyen donga mind a két lába,
a hasa hordó, abroncsozott,
s penész nőjön az orrlyukába!

Item, hagyom a kocsmaasztalt
ravatalául sok bolondnak,
kit bor soha meg nem vigasztalt.
Igyanak posványvizet, holtat,
s bámulják meredten a Holdat,
hisz apályt-dagályt az szabályoz;
legyenek rútak, csúfok, torzak,
nyelvük ragadjon a pohárhoz!

Kinek nincs szőleje, se pénze,
ám a borokat hőn imádja,
kívánom annak, hogy kelyhébe
ömöljön borok óceánja;
csapjából a víz borrá válva
folyjon, és övé legyen
a kánai menyegző csodája
minden hétköznap s ünnepen.

Item, jó szomszéd, rád hagyom
a nőt, akit nem vettem el,
ne neheztelj meg rá nagyon,
rá se fütyülj, ha ingerel,
ha folyton-folyvást csak perel,
ha patáliát csap, mert iszol 
lám te vagy, aki vadul vedel,
s az ő nyelvét oldja a bor.

Gyilkos vagyok, hiszen folyton
kocsmába járok s pincezugba,
és bánatomat borba fojtom
Ne ítéljetek el  mea culpa! –,
épp elég, hogy a Halál ujja
rám mutat, engem hív a táncba.
Ha kísértek a végső útra,
töltsetek bort elnémult számba!

Fölösleges lesz a koporsó,
kriptám legyen egy borospince,
testem zárja be tölgyfahordó,
vagy temessetek szőlőhegyre,
s ürítsetek a tetememre
boroskupákat, le fenékig!
Szívemből szőlő, ha eredne,
engedjétek nőni az égig!

Imáitokba foglaljátok
Dionüszoszt és italát
s Villont, a hajdani diákot 
nyíljon értünk sok borvirág,
rendezzetek vad orgiát,
musttá taposson lábatok!
Pokolba  küldjetek piát,
különben újra meghalok!


Verseimet, írásaimat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védi, így azok előzetes engedélyem nélkül nem vehetők át, nem terjeszthetők semmilyen (sem nyomtatott, sem digitális) formában. 
A törvény teljes szövege itt található: 
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900076.TV   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése