A hűség szobra

Két csodálatos kutyának emeltek szobrot a világon.

Az egyik, a Hacsikó nevű kutya szobra Japánban, Tokió Sibuja nevű pályaudvarának egyik kijáratánál áll. Hacsikó minden nap ezen az állomáson várta a gazdáját, aki mindig a hatórás vonattal jött meg a munkából. Ám egy este hiába várt, a gazda nem érkezett meg, mert meghalt. Hacsikó üldögélt egy darabig a pályaudvaron, aztán elment, de másnap a szokott időben újra megjelent és várt. S így tett hosszú-hosszú évekig minden áldott este. Az állomáson megforduló emberek már jól ismerték, ők adtak neki enni.

Tíz év múlva Hacsikó eltávozott a földi világból, követte a gazdáját. A tokióiak még abban az évben, 1935-ben szobrot állítottak neki. Azóta ott ül, bronzba öntve, a kutyák jellegzetes pózában várakozva az örök hűség szimbólumaként.

A másik szobor Miskolc városában látható, a Szinva terasz közelében, a patak mellett. Ez a bronzba öntött kutya nem ül, mint Hacsikó, hanem fejét lehajtva keres, kutat valamit, ahogyan egész életében tette. Ő Miskolci Sátán Mancs, a leghíresebb magyar mentőkutya.

Mancs gyámoltalan, ügyetlen kis jószágként, tizenegy testvérével nevelkedett egy alomban. Olyan volt, mint minden kiskutya: játékos, kíváncsi, szeretnivaló. Boldogan hancúrozott, futkározott a testvéreivel, akik mind fürgébbek voltak nála. A  kis Mancs ugyanis egy csontfejlődési rendellenesség miatt nem tudta rendesen használni az egyik hátsó lábát. Amikor a gazdája először adta rá a házilag átalakított szíjkengyelt, nyüszített ijedtében. De aztán, mintha csak megértette volna, hogy az ő érdeke, nem tiltakozott többet. Félév múlva már kutyabaja sem volt!

Mentőkutyává képezték ki Mancsot, és ő eminens tanulónak bizonyult. Minden kiképzési feladatot kiválóan végzett el, mintha tudatosan készült volna arra, hogy sokszorosan szolgálja vissza azt a segítséget, amit hat hónaposan a gazdájától kapott. Okos tekintetével úgy tudott figyelni, hogy az embernek az volt az érzése, nemcsak a szavakat, hanem a gondolatokat is érti. S talán így is volt, talán a kutyák nemcsak a vezényszavakat, nemcsak a hangsúlyt, hanglejtést értik, hanem azt is, amire mi, emberek már nem vagyunk fogékonyak.

A Miskolci Spider Mentőcsoporttal utazott Mancs a világ minden tájára, ahol valamilyen természeti katasztrófa – földrengés, sárlavina, házomlás – miatt bajba jutott embereken kellett segíteni. Megfeszített figyelemmel, okos fejét lehajtva kereste a túlélőket. Gazdájának, Lehóczki Lászlónak jelezte, ha embert talált a szerencsétlenség helyszínén, vagy ha valahol a víz alatt halott feküdt. Kutatott fáradhatatlanul a 90-es és a 2000-es évek nagy katasztrófáinak helyszínén: a kairói házomlásnál, a kolumbiai, salvadori földrengéseknél, Olaszországban, ahol iszaplavina, és Venezuelában, ahol sárlavina pusztított. Az okos mentőkutya nemcsak azt tudta észlelni, hogy ember fekszik a romok vagy az iszap alá temetve, de azt is jelezte a gazdájának, hogy élő vagy halott az az ember, akit talált. Sokszor segített eltűnt, elkóborolt gyerekeket és felnőtteket is megtalálni.

1999-ben a törökországi Izmit városában nagy földrengés pusztított. Az épületek kártyavárként omlottak össze, magukkal rántva, maguk alá temetve mindent és mindenkit. A túlélők kétségbeesetten keresték a romok között a hozzátartozóikat. Érkezett a segítség mindenhonnan, hogy megmentsék a szerencsétlenül jártakat. Ahogyan teltek az órák, a napok, úgy fogyott a remény is. A negyedik napon már senki nem hitte, hogy eleven embert találhatnak a romok alatt. Hiszen egyetlen óra is iszonyatos lehet a téglák, kövek, leomlott házfalak fogságába zárva, sötétben, ennivaló nélkül, egyedül! S akkor, a földrengés után három teljes nappal és tíz órával Mancs félreérthetetlenül jelezte, hogy talált valakit a ledőlt házak alatt,  és az a valaki él! Egy hároméves kislány volt az, aki az okos állatnak köszönhetően csodával határos módon megmenekült. Mancs nevét megismerte az egész világ.

Tízéves volt Mancs, amikor a szobrát felállították a Szinva parton. Őt magát is elhozta ide a gazdája, hadd nézzék meg egymást: a legendássá vált igazi meg a bronzba öntött szobor.

2006 októberében Mancs tüdőgyulladást kapott, és elpusztult. A gazdája a kertjében temette el őt csöndben. Másnapra híre ment, hogy a híres mentőkutya nincs többé. Valaki gyertyát gyújtott a Szinva-parti szobor előtt, és virágot tett a lábaihoz. Aztán a virágokat újabb virágok követték, és a gyertyák napokig égtek. A város és a járókelők meggyászolták az állatot, akinek a szobra az önzetlenség, a másokon való segítés szimbóluma.

Hacsikót a gazdája tanította meg arra, hogy várja őt az állomáson. Mancsot a gazdája tanította meg arra, hogy képes legyen megtalálni az embereket ott is, ahol mi, emberek nem tudjuk észlelni. Hacsikó és Mancs tökéletesen megtanulták, mit jelent hűségesen várni, és mit jelent segíteni.

Mi, emberek vajon megtanuljuk-e tőlük?

Megjelent a Miskolci legendák c. könyvben (Csorba Piroska-Fedor Vilmos: Miskolci legendák, Kossuth Kiadó, 2009.)