2014. május 16., péntek

A gyermekkor

Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,
mikor méretlen és örök az időd;

mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
mikor az asztalt alig éred el;

mikor a játékból soha nem elég,
mikor a képzelet világot tár eléd;

mikor a homokból lisztet szitálsz,
s a sárból édes csokitortát csinálsz;

mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
mint vörös szőnyegre a mesék királya;

mikor látod még az angyalt karácsonykor,
és tudod: a nyuszi kinéz a Holdból;

mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
és drágább neked, mintha arany lenne;

mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;

mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
mikor fakockákból építed a házad;

mikor megeteted gondosan a babát,
és sztetoszkóppal hallgatod mellkasát;

mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
ha az udvarra egyedül kimész;

mikor homokból tornyos várat emelsz,
mikor a kérdésre kérdésekkel felelsz;

mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
mikor még biztosan tudod, mit akarsz;

mikor anyu ölében nyom az álom el,
és édesen alszol, mint csészében a tej;

mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
s a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;

mikor még mindenből minden lehet,
s hatalmas sátornak látod az eget;

mikor a mennydörgéstől megriadsz,
s dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;

mikor a mesékből soha nem elég,
és kérve kéred, hogy mondják újra még;

mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
és azt hiszed, a szél csinál frizurát a fáknak;

mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
megsiratod, és kis sírba temeted;

mikor megmásznivaló minden magaslat,
és kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;

mikor számolgatod, hányat kell aludni,
míg a születésnapodig el fogsz jutni;

mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
s a kabátzsebedben lakik egy kis manó;

mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
és senki-senki sem szid meg ezért;

mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
és a kutya? – az fiú mindahány!

Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
s boldogan pipiskedsz: igaz, kicsit bő még;

mikor lopva belesel a tükör mögé,
tán ott van valaki – az arcod az övé;

mikor bújócskát játszva azt hiszed:
senki nem lát, ha behunyod szemed;

mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
és a könyvekben csupa csoda vár rád;

mikor összerajzolod a hófehér falat,
és sehogy sem érted, azt miért nem szabad;

mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
és nagy titkokat súgsz este a babádnak;

mikor a fürdőkád neked a tenger,
s te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;

mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
mikor még nem tudod: a képzelet a kincs…

A gyermekkor múlik, mint a nyár,
mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;

de ha a szívedben helyet adsz neki,
onnan a felnőttkor ki nem űzheti.




Ez a vers  ajándékul készült… Az Osztály minden tagja kapott tőlem egy-egy kétsoros strófát, igazi ’kéziratban’. Az utolsó versszakok az enyéim maradtak. Azok kivételével bármilyen sorrendben lehet olvasni a kétsorosokat, mindenképpen összeállnak verssé. Ahogyan a diákokból – akik véletlenül kerültek egymás társaságába – összeáll az Osztály.

Vajon hányan őrzik meg az öt-, tíz-, húszéves osztálytalálkozóra az ajándékomat? Hány strófából álló verset tudunk majd azokon megszólaltatni?  J


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése