Már, míg

Gondolsz-e rám?

A szófogadatlan képzelet

úsztat-e eléd a múltból képeket?

Éjjel, ha az idő maghéja meghasad,

a felbukkanó fénytükörben

megpillantod még arcomat?

Hogy élhetsz nélkülem?

A pillanatok lökdösve tülekednek.

Hétköznapba önt a valóság,

s az álom egyre kisebb.

Elszöktek innen a tengerek.

Szállongó jelen hamuja

teríti be a sóvár medreket,

távollét sziklái szorítanak:

fogoly vagyok.

Fülemben hangod alszik.

Már nem vagyok,

míg nem látlak: addig.