2014. február 13., csütörtök

Már, míg

Gondolsz-e rám?
A szófogadatlan képzelet
úsztat-e eléd a múltból képeket?
Éjjel, ha az idő maghéja meghasad,
a felbukkanó fénytükörben
megpillantod még arcomat?

Hogy élhetsz nélkülem?

A pillanatok lökdösve tülekednek.
Hétköznapba önt a valóság,
s az álom egyre kisebb.
Elszöktek innen a tengerek.
Szállongó jelen hamuja
teríti be a sóvár medreket,
távollét sziklái szorítanak:
fogoly vagyok.

Fülemben hangod alszik.
Már nem vagyok,
míg nem látlak: addig.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése