Lúdas Matyi

Modern mese hexameterekben

Mottó: …Van ott haza még, ahol értik e hexametert is!

                                       (Radnóti után szabadon, bizakodva)

Nemrég egy faluban, Szatmárban-e vagy Zala táján,

rokkantnyugdíjból élt egy özvegy öregasszony.

Egy fia volt, ki járogatott az iskola mellé,

bár oda is csak néha bizony, mert még tohonyább volt,

mint képzelné bárki a balgát, s nem szeretett dol-

gozni a lusta betyárja! Diszkókban mulatott, és

játékgépen verte el anyja kevés, pici pénzét,

mit az kis libafarmján tollakkal keresett meg.

Telt-múlt így az idő, már hajdani társai munkás

életet éltek, volt ki tanult, más házasodott tán.

Mátyás, mert neve ez volt, nem irigyelte meg őket.

Egy nap azonban, lesve a városi plázacicákat,

újságcikken akadt meg álmoskék szeme: íme,

hirdeti benne magát egy gazdag külhoni fickó,

régi magyar, hazatért, s munkát kínál a magyarnak:

„Jó jövedelmet, könnyű, szép pénzt, nagy JUESZÉJ-ben,

Megkeres két millát egy hónapi munka alatt is!”

Érdeklődni ki nem rest, menjen el egy budapesti

mítingre, s majd ott bővebben hallja, amit kell.

Feltámadt Matyiban a kiváncsi kisördög azonnal,

És bökdöste a szívét: dúsgazdag, ha lehetne,

új Toyotával húzna az utcán, bámulatára

minden csórónak, aki eddig őt le se toyta,

– így mondják faluszerte a népnyelv ízes alakján…

(Pardon a nyers, keresetlen szóért, én falun éltem

éveket, és így a nép szava szent nekem, még ha a „tojta”

sérti a vájtfülü városi ízlést, és idegennek

tűnhet.) Míg busza vitte Matyit jó otthona, anyja

háza felé, addig száz meg száz terv születőben…

Csakhogy az úthoz bíz’ az kell, ami háboruhoz[1]: pénz,

pénz és újból csak pénz! Anyját kérleli Mátyás:

Számoljon fel mindent; adja a kis libafarmot

olcsón, csak vigye bárki, nem kell több libatoll, meg-

tollasodik ő, csak Pesten okosítsa ki már a

jó magyar ember, bölcs hazatérő, nagy JUESZÉJ-ből.

Jó özvegy sápítozik egyre, s rossz fia anyját

tán csak azért nem hordja le, merthogy az bizony ő maga!

Ám ludait már kótyavetyéli is egy idegennek,

árát dugja fiának, átkozván a napot, mely

Pestre bolondít ily gyereket. Mátyás, ki a pénzt zse-

bébe bedugta, elindul a fővárosba, de menten.

Ottan a Hilton Szálló halljában gyülekeztek

mind, dollárra sovárgó[2], munkátlan egyedek szép

számmal, s bámulják szájtátva a nábobi pompát…

Sürgő-forgó pincérek hada hordja a tálcát –

s megjelenik, lám, külföldre szakadt hazafink is!

Öltönye drága, az inge Tommy Hilfiger, a cipője

Szkécsörsz[3], órájában drágakövek diszelegnek,

nyakkendője selyem, haja festett, ráncai töltve

tán szilikonnal. Káprázik szeme mindnek, ahogy hall-

gatja a misztert, látja a dollárezreket gyűlni.

Egy-két év kell, s ők is pont ily gazdagon élnek…

Mondja a miszter: „jesz”, és úgy töri szép anyanyelvét,

hgy Mátyás füle sír bele! Ígér:„lóve lesz, embe-

rek, mindnek, ki akarja, de nem erőszak a disznó!”

Frakkos pincér hozza a pezsgőt, buggyan a habja.

Nyomja a sódert, marketingel az ürge csak egyre,

szédül Mátyás, annyi manit hall, s már zsebe érzi…

Azt, ki felírja nevét, és rögtön megfizet ennek

pár tízezret, máris előjegyzésbe veszi, és

zöldkártyát, mindent intéz gyorsan – „a lé

meg dől ám úgy, mint Jerikó fala harsonahangra”

–, ígérget, s ki ne hinne egy ily fess, jól szituált és

Ámerikába szakadt magyar úrnak! Mind kezet ad hát,

mondja nevét, és adja a pénzt rózsás örömök közt

jó doktor Döbröghy úrnak sietősen azért is,

merthogy záros a létszám… és mind úgy könyörög, kér,

pénzét, hogy vegye még el a jó doktor, neve felje-

gyeztessék, hisz az, ki szerencsés, hónapokig lesz

nagy JUESZÉJ-ben: lájtos a munka, de ömlik a lóvé!

Mátyásunk az utolsó rongyig mind odaadja az

úrnak anyja libáinak árát, és paroláznak.

Egyszer a miszter eltűnik (Petőfi a ködben

tűnt el így – ezt tartja a szólás). Oszladozik a

jónép, kik faluhelyről jöttek a munka után, csak

Mátyás álmodozik a fotelban… Meghajol ám e-

lőtte a pincér, számla kezében: „…a miszter üzente

volt: az utolsó vendég állja a  cehet egészen!”

Gondolhatják azt, hogy Mátyás lába a földet

érni se tudta, az őrző-védő jó kidobók úgy

ellátták a baját, két ép foga bánta az estét…

Éjszaka aztán fogdalakó lett, tépte haját, s szólt:

„Megfogadom, hogy háromszor verem át a bitangot,

s börtöncellalakó lesz a híres hiltoni vendég!”

Telt és múlt az idő, Matyi Pesten maradt egyedül, és

alkalmanként munkát vállalt: söprögetett, mint

utcai munkás. Csíkos mellényét, aki látta,

nem gondolta, mi forr szive és esze katlana   mélyén.

Pénzt gyűjtött, és leste a misztert, taxival járt az,

nagylábon élt, szórta a pénzt dögivel, ahogy illik

ámerikás gazdag úrhoz, aki szállodabérlő.

Mátyás végül a tervét váltja valóra: ruhát vesz,

szép elegánsat, mely illő felsőbb körü[4] úrnak;

nyelveket is tud, már el nem adnák sehol őt, hisz

tanfolyamot járt: németet, francia szót tud a szája,

angolul is nyög egy kicsikét. Manikűrözi körmét,

vásárol néhány tündöklő drágaköves ék-

szert, és jól kilesve a misztert: tér be a kávé-

zóba, hol az feketéjét inni beült. Matyi szom-

széd asztalnál új telefonján zagyva szavakat

használván hadovál: ól rájt, vui, bomba a biznisz,

cséndzs, mani kell, sürgősen, mert megigérte a hapsi,

hogy egyben elad órát, gyűrűt, és egyebet… Tán

csente a fószer, de mit számít az, a pénz szaga oly jó!

Ám Matyi közben félszemmel figyel ám: lesi a misz-

tert, aki krákog, és köhörészik, hogy Matyi vegye

észre! Odamegy hozzá, meghajol, és kezet adva

mondja nevét: „Én doktor Döbröghy Béla vagyok, vé-

letlen hallani én azt, mit ön telefón mond...”

„Parlévú franszé?”–  bámuldoz méla szemekkel

Mátyás, majd: „Dojcs nikt? Du ju szpík angol? Ja, kicsikét!”

Marlboro gyullad a kézben, és bemutatja az ékszert,

Ebből lenne csomó: maniját fektette be tőzsde-

ügynöke, és most nincs készpénze, pedig tuti biznisz!

Döbröghy kontanklencse mögül villámlo szemekkel

hívja szobába a balfék Lhúdfayt: mert e nevet ta-

lálja magának hirtelen a mi Matyink, aki megy már

lifttel utazva a nyolcadikig, hol nyélbeütik a

boltot: másnap hozza az ékszert, s Döbröghy pénzt ad.

Otthagy drágaköves gyűrűt lezserül, laza módon,

mondván: van még ebből, másnap hozza a többit.

Döbröghy szakértőhöz fut menten, aki mondja:

„Bíz’ igazi, brr! Sokat  érő kincs!” – s szól: megveszi tripla

áron, amit hoz a miszter. Másnap jó Matyi zsebét

tömte a talmi kövekkel: sok üvegékszere volt, hisz

régtől gyűjti a sok vacakot. Új diplomatatás-

kájának számzárát nyitja, a pénzt veszi el, és

hagyja a táskát, távozik ő elegánsan… A portán

ír egy cédulafélét: „Átvertél te zsivány, én

ígértem: háromszor visszaadom a csalást még!!

Íme az első! Majd jön a többi!...”  – Ne higgye: megússza!

Jajgat doktor Döbröghy, ám már hasztalan minden,

hisz nem szólhat a rendőrségnek: mert kiderülne

csalt a csaló, szélhámos jómaga! Verte fejét már,

bánta a pénzt… De ahogy telt-múlt az idő, feledé Má-

tyást, kicsi  gondja se véle. Ha tudná, hogy Matyi fejé-

ben új terv születik, nem lenne nyugodt, de a balga

nem sejt semmit! Jó Matyi „érik”[5], majd egyetem kö-

vetkezvén, jogi doktor úr lesz, ám szeme ott van

Döbröghy ügyletein, mert szép számmal sorakoznak

új becsapottak, a miszter csalfa, gaz ötlete nem fogy,

más zsírján hízik, s dúskál. Becsületre nem adva,

ezrekkel csap be ostoba ezreket, s éli világát,

szórja a pénzt, mint részeg a szitkot az utca kövének,

és a pohárnak, melyből kettőt lát, de csak egy van…

Mátyás nem jut eszébe, mikor egy nap bemutatják,

mint hírhedt ügyvéddoktort, a paragrafusok nagy

értőjét, ki az itthoni csűrést és csavarást úgy

ismeri, senki se tán így; és hogy mennyi kenőpénz

és hova kell: dézsmát ne fizessen a polgár! (Úgy ért

Áfa-csaláshoz, mintha az anyja hasában a jogsza-

bályok táplálták volna, brr!, köldökzsinegéből!)

Hírét fortélyos Matyi egymaga költi ravaszdin,

megfelelő helyeken pergetve a szót: meg a suskát

költve bolondul, s hívei lettek számtalanul így.

Főleg a külföldről jött bizniszügyek embereit jól

érti a Márk Gozi[6], hallja a jó hírt Döbröghy, s máris

karba kar öltve a korzón sétálnak ketten, az úr úgy

kéri tanácsát piszkos ügyekben: ám Matyi hárít,

mond: oly sok ügye van már, nem győz ennyi sokat. Nem

vállalhatja biz’ így el a munkát. Vérszemet ettől

kap csak Döbröghy, és szeme látja adóparadízó-

vá változni az országunkat, s ostoba módon

tízszeres árat igér, csak mondjon Márk Gozi igent rá.

Tárcájából jó köteg ezrest vesz ki, a Mátyás

nagy örömére: „Sok ez Bélám, fele tán elegendő!”

„Óh, tedd csak el!” – kérleli Döbröghy boldogan – Mátyás

jobb zsebe duzzad a pénztől, és a fülébe susogja

Döbröghynek: „Nem Márk Gozi, Kiss Mátyás a nevem, kit

átvertél egyszer, s én háromszor fizetem meg!

Ez volt második immár! Harmadszorra a cella

rácsa mögé jutsz, fickó!” – És már tűnik is ő el,

hült helye forró még, és forró már a talaj is

lába alatt, mert ügyleteit figyelik hivatottak,

ámde fogást nem lelnek, büntetlen egyelőre.

Oly ügyesen laviroz, hogy törvénynek szava védi,

szelleme nem (vigaszul nem szolgál sok becsapottnak

erkölcs meg szellem, hisz a pénzük veszve, csaló meg

éli világát) … Mátyásunk falujának a tájé-

kába’ se járt, ám gondolatában szállt oda gyakran,

anyját vágyta ölelni, de türtőztette magát, míg

harmadszorra a bosszúállás ördögi módját

fel nem fedte előtte az elmés gondolatú agy,

mely feje bensőjébe’ lakott. Történt, hogy a kormány

nagy falufejlesztéseket írt ki, de senki se tudta,

mely falvaknak szánja a pénzt: önerő, ha adott,

tripláját teszi hozzá! – Nos: spekulált Matyi, így s így

járt agya, s végül megszületett csúcsötlete, s máris

átalakítja imídzsét, lesz kormányhivatalnok:

trendi az új frizurája, az öltönye mint mameluknak,

ássa magát bele sok papirosba, a rendeletek szá-

zát olvassa el. Egy nap – jó pénzzel honorálván –

szívességet kért egy főhivatalnoki házban

szolgáló portástól (Doktor Döbröghy – mint fí-

gyelte Matyink – gyakran megfordult itt, heti egyszer-

kétszer akár), szól: hogyha a miszter  majd bejön újra,

súgja fülébe:„Figyeljen a tisztelt úr! Aki ott jön,

nagy fejes, és én pénzért nem adnám, az enyém ha

lenne, amit tud: merthogy ő a tudója a tender-

nek, amit hirdet a kormány!” Így lett. Döbröghy már sün-

dörgött is közelébe, alázatosan emelinti

sapkáját, ami nincs is. Mézes, szép szavakon szól,

merthogy ő falun élt, és minden szándoka az, hogy

fejlesztője legyen… Pénzt is fektetne be, bárcsak

tudná, hogy hova kell, hol a kormány visszaad annyit,

s kétszeresét még annak, amit ráforditanak. „Meg-

hálálnám nagyon is” – szól.  Mátyás játssza először,

hogy nem is érti: „Mi?! Vesztegetés ez, uram?!” –  Szava  metsző,

szemmel igéz, hogy mennyi az annyi? És ugyanannyit

nem mer mondani már a mohó gaz, így kerekít egy

jókora összeget, és Mátyás már mondja az écát:

menjen el Á-ba (nevét említi szülőfalujának),

annak helybeli polgármestere várja a misztert,

pénzmagot adjon a kátyúval teli útra, mivel rossz,

iskolapadra meg óvodakertre, s egyébre zsozsót,

bő kézzel szórjon, alapítványát bejegyezze,

mennyit szánt rá, állami pénzből visszamegy az trip-

lán – minimum! –, s majd osztozkodnak ők azon is. („Ab-

ból nem kapsz!” – gondolja az ostoba Döbröghy), és már

indul a Mátyás jó falujába, hol ámul a polgár-

mester: itt van a gazdag Krőzus – szépül a község!

Mátyás egyszer megjelenik, ám senki se sejti,

hogy falubéli a csávó, rossz fia annak az özvegy-

nek, ki segélyből tengeti napjait sírva egyetlen

gyermeke sorsán, mert azt hitte az árva fiáról:

meghalt, vagy tekereg a világban. Ám falujának

gazdagodásán szíve örült, minden helyi lakó

így volt ezzel. Ünnepséget akartak a népek,

hogy kész lett minden – s Matyi  így gondolta szakasztott!

Kormány pénze is itt volt, bankjegye mind jelölő fes-

tékkel kenve: a nagy csali kész már, és a hal, az, ki

ráharap: itt van! Döbröghy jön pénzéhesen és de-

rűs arccal, s vár: megfialó pénzét a behunyt szem

látja is: egyből háromszor annyit szaporít majd!

(Polgármester már beavatva: Matyink esze jól vág!)

Döbröghy jő: ideges, kertelget, majd azután ki-

mondja: a pénz kell őneki gyorsan, és mielőbb, az-

tán utazik valamerre, ahol nem ég a talaj, hát

állami pénzt kér rögtön a balga, de pénzt oda nem nyom

őneki senki, s ezért követelve a kapzsi mohón

elveszi! Festékes keze máris! Az ajtó

nyílik, s lám, ott áll, nyomozók mellett Matyi, hajdani

lusta fiú, ki kerülte a munkát és tanulást: mö-

gűle kileskel a kis falu apraja-nagyja. A csélcsap

Döbröghy látja a sok nevetőt, és oly gutaűtést

kap, hogy az minden kis medikusnak nagy gyönyörűség

lenne, ha látná! Két szeme dülled, ordit a hangja:

„Emberek, ez a csaló! Ez a Mátyás, nagy libaházi!”

„Tán Matyit emlegeted, te gazember?!”  – kérdi az egyik

srác, és már mozdulna a teste, de két nyomozó meg-

fogja a Döbröghy karját, s hopp! a bilincs vasa kattan,

miszter vesztén tapsol a sok falubéli lakó… Míg-

csak odafut Matyihoz – feketés ruha rajt’ – egy idős nő,

sír-rí, könnye pereg, s a barázdált arc csupa harmat.

„Édesanyám, hazajöttem! Itt van a lúdjai ára,

és kamatostól!” –  s önti a sok pénzt anyja ölébe.

Kinn rázendit a fúvós kis zenekar, örömóda

zeng, fújják vele srácok, felnőttek, tinilányok!

Mind oly boldog, mert már ott az igazságos, jó

Lúdas Mátyás, s bár ő nem koronás, de király ám!

Tudd, hogy minden tájon, kis faluszéli tanyákon,

élhet egy Matyi, lúdjaival vagy nélküle – mindegy.

Bosszút áll ő! Híre-nevét rettegje, ki bűnös,

s áldja szabadságát szerető nép és falu népe!

---

[1] Háboru = a hexameter ötödik lábát alkotó daktilus miatt rövidült meg a szó utolsó ú-ja

[2] Sovárgó = nem helyesírási hiba, a poétai licencia része, mely a hexameterek szép lüktetése miatt lett így, ahogy az már szokás – nemcsak Főhadnagy Fazekas úrnál, hanem az időmértéket kedvelő költők mindegyikénél

[3] Skechers = fonetikus írással szkécsörsz, drága cipőmárka

[4] körü = ez, s az ehhez hasonló magánhangzó-rövidülések a hexameter szép zengése miatt kerültek a szövegbe (az i-í, ö-ő, u-ú, ü-ű magánhangzók felcserélése megengedett az időmértékes magyar versekben). Többször már nem lábjegyzetelem az ehhez hasonló poétai szabadságot

[5] „érik”  = tudniillik: leérettségizik

[6] Marc Goosey = Matyi álneve (a goosey angol szó, egyaránt jelent libát, gúnárt, ostoba embert)