Anyakönyv

STAND-UP COMEDY REGÉNY

(Történik az 1970-es, '80-as évek Magyarországán)

3. rész

       Az anyós meg a több sorra rúgó rokonság az esti riasztástól kezdve izgatottan várta haza az apát a kórházból. Az izgalom a telő idővel arányosan növekedett (legalábbis az anyósban), a rokonság meg fogyatkozott, szép lassan hazaszállingóztak. Az általános eltávozást kihasználva az após is eltűnt valahová. Az anyós azonban fáradhatatlanul éber volt és izgatott, ötperces fájások kínozták, s legszívesebben mindegyiknél hívta volna az apát mobiltelefonon, hogy mi újság. Ettől csak az tartotta vissza, hogy akkoriban még egyáltalán nem volt mobiltelefon, de még a híre sem. Ha ez utóbbi lett volna, az anyós biztosan maga találja fel a hasznos kézibeszélőt, mert egy anyós mindenre képes. Egyelőre azonban csak a hagyományos matávosra támaszkodhatott, pontosabban bámult rá (miközben folytonosan váltogatta az ülést az állással, az állást a járkálással), de a telefon nem csörgött. Pedig lelkére kötötte az apának, hogy azonnal szóljon, ha van valami, de még mindig nem tette, pedig már jócskán elmúlt dél is. Érthető hát, hogy izgalma a tetőfokára hágott.

        Azt persze nem sejthette, hogy a veje a lelkére kötött telefonálást – csekély számú megabájtjával a memóriájában – épp úgy elfelejtette, mint az ingvasalás optimális sorrendjét tartalmazó cédula tartózkodási helyét, s csak hazafelé, az anyósa háza közelében járva jutott az eszébe. Onnan kellett neki a postáig visszagyalogolni (az előtt állt őrt egy telefonfülke), hogy telefonáljon (a kórházba mégse akart e célból visszamenni), de egy névtelen telefonbetyár ebbéli szándékát még előző éjjel meghiúsította. Így aztán az apának meg kellett tennie még néhány hosszúlépést a 'Presszó'-nak titulált kocsmáig, ott már működött a telefon, s felhívhatta az anyósát, hogy bejelentse:

– Anyuka, megszületett! Lááááány! – mire egy borízű hang, harsogó decibelekkel – a kocsma kora délutáni vendégkoszorújának általános helyeslése közben – ezt üvöltötte:

– Gratulálok a kis pináshoz! – az anyós meg, aki egyfolytában permanens kíváncsiságtól szenvedett (nem volt egyedül, a körülötte lévők talán még jobban szenvedtek az ő kíváncsiságától), rögvest megkérdezte:

– Ki az ott melletted, fiam?

Az apa szájából meggondolatlanul csúszott ki a kézenfekvő hazugság:

– A nőgyógyász, mama! – s letette a telefont, majd fogadta a kocsma közönségének több rundra rúgó gratulációját, egészen addig, amíg a pénztárcája bírta, aztán imbolyogva, mint egy tengerész, aki hosszú idő után először lép a szárazföldre, újfent elindult az anyósához.

        Az anyós némileg megütközött azon, hogy a nőgyógyász így nevén nevezte a gyereket – ő ugyanis azt értette, hogy azt mondta: 'Gratulálok a Krisztinához!' – meg azon is töprengett kevéskét, hol találkozhatott ő ezzel a nőgyógyásszal, mert a hangja nagyon ismerősnek tűnt. De aztán ezt letudta azzal, hogy kicsi a világ, ha sokáig él az ember, mindenütt ismerősbe botlik.

        Az egybegyűlt rokonságnak – amely ekkorra már csak egy unokasógornőből állott – a telefont letéve bejelentette a nagy újságot, ahhoz hasonlóan, ahogyan Lady Diana érkezését jelentenék a windsori kastélyban (ha valami csoda folytán a fiatalon elhunyt hercegné visszatérhetne):

– Lány! Lány! Krisztina! – aztán elégedetten hozzátette még, hogy lám, ő ezt előre megmondta, s kiadta a napiparancsot az unokasógornőnek:

– Azonnal kerítsd elő!

Az unokasógornő rögtön tudta, hogy a felszólítás tárgya az após, s nyomban hozzá is fogott a kereséshez. Közben azon járt az esze, hogy kéne beplántálni az ötletet az anyós fejébe (mintha abban fogamzott volna meg), hogy ő legyen a Krisztina-lány keresztanyja. Ugyanis élt-halt a gyerekekért, de ezt a cselekvést eddig – vénlány meg esetlen lévén – eddig csak elvi szinten tudta megvalósítani. Az elvekről meg tudjuk, hogy mennyit érnek a gyakorlatban…

A papa hamarvást elő is került a kamrából, ahol a szilvalekvárok és a birsalmabefőttek között kajtatta a bodzaszörpnek álcázott kisüstit (az anyós sajátos eltevési módszere) – az őt körülfelhőző jóféle illat tanúsága szerint – eredménnyel. De az anyóst most nem érdekelte a papa pálinkás parfümje (az ilyen alkalom ritka, mint a fehér holló!), csak az, hogy a megszerzett információt minél előbb elmondhassa még valakinek (ne reméljük, hogy majd kettőnél megáll!). Heves elevanciával (ilyen szó persze nincs, de jól hangzik, némiképp az eleganciára meg a vehemenciára emlékezteti a szó alkotóját) közölte a papával, hogy megvan az első unoka, na, találja ki a papa, hogy mi lett, na, mi? Sose találná ki, hát lány! Ezt úgy közölte, mintha legalábbis hatszázhetvenkétféle eshetőség közül következett volna be ez az egy, a legoptimálisabb. 
A hír mértéktelenül megörvendeztette az apóst (akit – figyelték? – az unoka hírére az anyós azonnal papává léptetett elő), már csak azért is, mert a hír legalizálta egy kis időre a kisüsti fogyasztását.

(Folytatása következik)